50 fölött nem csak a mi életünk, de utódainké is új szakaszba lép. Sokunk gyermeke már nagykorú és megkezdte a fiatal felnőttek életét. Minden kezdet nehéz, nem kivétel ez alól a felnőttkor sem. A kapunyitási pánik minden fiatalt elér. Hogyan segíthetünk mi, ötvenes szülők?
Mi is az a kapunyitási pánik?
A kapunyitási pánik a 20-30 év közötti fiatal felnőtteket érinti, akik a gyerekkorból kiszakadva szembesülnek az élet adta nehézségekkel. Nyomasztani kezdik őket a felnőttkorral járó anyagi- és lelki problémák.
Nyomasztóbbnál nyomasztóbb kérdések hada
Hirtelen tapasztalják meg a pénz valódi értékét, és ahogyan utánaszámolnak, mennyibe is kerül fenntartania magát egy embernek, pánikba esnek. Hol fogok lakni? Hogyan jutok egyáltalán ingatlanhoz? Életem végéig albérletben ragadok? Később az anyagiakkal kapcsolatos kérdések csak tovább szaporodnak, amikor már a családalapításon kezdik el törni a fejüket.
Sokakat érettségi után ér először a pánik, amikor el kéne dönteniük, mit is kezdjenek az életükkel, milyen irányba folytassák tovább. Nem könnyű tízen-, huszonévesen szakirányt választani. A társadalmi elvárások mégis azt sulykolják a gyerekekbe, hogy ebben a korban kell elkötelezniük magukat jövőbeli munkájuk mellett. Nemrég még kamaszként, komolyabb felelősségek nélkül tengették hétköznapjaikat, aztán egyik napról a másikra hirtelen azt várják el tőlük, hogy határozzák meg, mit szeretnének csinálni életük hátralévő részében.
Az ismeretlen ijesztő
No de nem csak az anyagiakat és a karriert érintő kérdések nyomasztóak gyerekeinknek. A húszas évek közepétől kezdve egyre nagyobb terhet jelent a párválasztás is. Azok a fiatalok, akik még nem találták meg a „nagy Ő”-t, akit már annyiszor elképzeltek, idővel aggódni kezdenek. Nem tudják, hol keressék, elbizonytalanodnak, vajon megtalálják-e valaha.
Kamaszokként még nem kellett nyugtalankodniuk a jövő miatt. Gyermeki naivitásuknak köszönhetően úgy hitték, az idő majd mindent elrendez. A kapunyitási pánik akkor jelentkezik, amikor rájönnek, semmi sem oldódik meg magától. Nekik kell tenniük a jövőjükért, nekik kell anyagi biztonságot teremteniük, és tartós párkapcsolatot is nekik kell kiépíteniük. A felnőttkor nehézségei a nyakukba szakadnak, és nem kevés álmatlan éjszakát okoznak.
Mit tehetünk mi, szülők?
A kapunyitási pánik során nagyobb szükség van ránk, mint gondolnánk. Tapasztalataink aranyat érnek, hiszen ha valaki, hát egy idősebb, jártasabb ember valódi segítséget nyújthat az elakadt fiataloknak. Gondoljuk át, milyen kérdések foglalkoztatják gyermekeinket, és igyekezzünk válaszokkal szolgálni! Persze nem mindenki teheti meg, hogy lakással, autóval és tandíjjal indítja el gyermekét a felnőtté válás útján. Ha anyagi juttatásokat nem is, tanácsokat mindenképp adhatunk. Bizonyára jobban értünk a hitelkonstrukciók és a befektetések nyelvén, mint a huszonévesek.
- Ne féljünk segíteni őket azokon a területeken, amelyekben jártasabbak vagyunk!
- Ne higgyük, hogy az érettségi után rögtön tudniuk kell, mivel szeretnének foglalkozni!
- Segítsük őket a karrierválasztásban, ismertessünk meg velük többféle irányt és lehetőséget!
Különböző cikkek, történetek és pályaválasztási napok is hasznosak lehetnek. Tudassuk velük, hogy sohasem késő váltani! Ha egy-két év egyetemen töltött év után jönnek rá, hogy rossz irányt választották, nyomatékosítsuk bennük, hogy akármikor válthatnak. Ha elképzelésük sincs a nekik való útról, buzdítsuk őket arra, hogy különböző területeken próbálják ki magukat. Minél több mindenbe látnak bele, annál előbb rajzolódik ki bennük a nekik való irány.
Támogassuk őket lelki válságaik mellett is!
Zömmel fiatal felnőttkorban érnek véget az első komoly szerelmek, ezeken pedig nem könnyű továbblendülni. Biztassuk őket arra, hogy nyitottak legyenek az újdonságokra! Ne gyakoroljunk rájuk nyomást, ha huszonéves koruk végén sem találták meg még az igazit, bizonyára szemrehányásaink nélkül is nyomasztja őket az egyedüllét. Személyes történeteink, tanácsaink nagyon sokat segíthetnek.
A feladat nem ért véget
A kapunyitási pánik egy adott korosztály válsága, de ne higgyük, hogy egyedül kell őket hagynunk a problémával. Támogató szerepünk nem ér véget, amikor gyermekeink betöltik a 18. életévüket, sőt! Nagyobb szükségük lesz ránk ezután, mint valaha volt.
Mihályi Fruzsina
Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva >>
