Évezredekkel ezelőtt a gyógyítás és a vallás kéz a kézben jártak. Csak a XIX. század elején kezdtek szétválni, egymástól függetlenedni. Bár itt kell megjegyezni, hogy a tendencia mára – köszönhetően a természetgyógyászat és keleti stílusok divatjának – ismét a közelítés stádiumában leledzik.
Hippokratész és a nagyok
A korai ókori babilóniai és görög népek a betegségek és a gyógymódok meghatározásához a nedvkórtant hívták segítségül. Erről a krotoni származású Alkmaion fogalmazott meg elmélet. Véleménye szerint az egyén akkor egészséges, ha a benne lévő nedvek egyensúlyban vannak. Megkülönböztette az édes-keserű, a száraz-nedves és hideg-meleg nedveket, melyeknek a mérleg két oldalán ki kellett egyenlítődniük. Természetesen ezt a gondolatsort Hippokratész tette híressé, akinek elveire mai orvosaink is felesküsznek, mielőtt elkezdenének gyógyítani. Szerinte az orvos feladata az, hogy segítse betegét a kórral szembeni küzdelemben, és a halál akkor áll be, ha beteg feladja. Bízom benne, ez ma is így van!
A szilárd részek kórtana, avagy az atomok működése
A római (de görög származású) orvosok elméletének összessége a szolidárpatológia volt. Magyarul a szilárd részek kórtana. Ezen diagnózis felállításában a metodisták jeleskedtek, azt állítva, hogy nem a testnedvek harmóniája határozza meg a betegséget, hanem a végtelen számú atom mozgása döntő a folyamatban. Történetesen az ember belső részei is a külső fizikai világ rendszere szerint működnek. Nagyon nagy támogatói köre volt ezen gyógyítási eljárásnak, hiszen a kellemes terápiát, a bor lazító hatását és a masszást is népszerűsítette.
Egyiptomban már pszichoszomatikus betegségekről beszéltek
Később a pneumatikus iskola képviselői már Egyiptomban a levegőt találták az élet gyökérének, valamint a lelki egészséget meghatározónak a bajok kialakulása okán. A levegő egy energiaforrás, mely a szervezetbe jutva spiritusszá alakul. Ha a mai japánokat vagy kínaiakat nézzük, mintha ők is hinnének ebben, hiszen a bűzös levegő negatív hatásai ellen az utcákon lévő automata oxigénpalackokból merítenek, vesznek magukhoz tiszta oxigéndús levegőt.
A XVIII. században élő német Stahl doktor felfogása is az ókorból eredt. Hitt a vitalitásban, abban, hogy minden betegség okozója a lélekben, a pszichében keresendő.
A XIX. századtól a patológia fejlődése segítette elő a mai orvoslás alapjainak megszületését. Természetesen a népi gyógymódok megmaradtak és napjainkban szintén fénykorukat élik. Sőt!
Betegségek, melyek a korai orvosok óriási tudása mellett is a halált hordozták
Fekete halál: a pestis
Már Arisztotelész írt a pestis járványos voltáról, de gondolni sem mert volna arra, hogy évszázadokkal később is felüti fejét egy-egy alkalommal, és fél Európa lakosságát el fogja pusztítani. A híres görög hadvezér, Periklész is ettől a bajtól lelte halálát. De nem kímélt szegényt, gazdagot, királyt, avagy szolgát sem hosszú-hosszú időn át.
Legnagyobb mértékben a középkor évszázadaiban szedte áldozatait. 1346-ban a pestis Asztrahánból, Oroszországból indult, és 1348-ra érte el Nyugat-Európát. Hajókon keresztül érkezett a kórokozó Marseille kikötőjébe, majd haladt a szárazföld belsejébe. 1440 fordulóján már a Magyar Királyságban szedte óriási számban áldozatait.
De mi is a pestis?
A fekete patkányokat tartották ekkor a baj hordozóinak, mégpedig a rajtuk élősködő bolhákat, amelyek átvitték a kórokozót az emberre. Tudjuk, hogy ezek a bolhák hat hétig voltak fertőzőek, az elpusztult patkányok testét pedig azonnal elhagyták. A bolhák gyomra alkalmas volt a bacilus szaporodására, szinte élő flóraként működött. A pestis elleni oltóanyagot elsőként az orosz Wolff Haffkins fedezte fel, sajnálatosan csak 1898-ban.
A pestis tünetei fennmaradtak a forrásokból
Középkori forrásokban, például egy itáliai város lakói azt írják: „A betegek önkívületi állapotban meztelenre vetkőznek, és úgy járkálnak az utcákon. A nyirokcsomók megduzzadnak, fájdalmas csomókká alakulnak, melyek akár tíz centiméter átmérőjűek is lehetnek. A nyirokcsomó bevérzései miatt kékes-feketés színűek, és előbb-utóbb kicsattannak. A kétnapos első lázhullám után a második már legtöbb esetben halálos. Ha valaki kibírja a hullámokat, és a gennyes csomók kifakadtak, akár túl is élheti.”
Bizonyos ispotályokban az apácák rájöttek, hogy a fertőzés ellen tudnak védekezni, ha eltakarják szájukat és orrukat is, bízva abban, hogy így megszűrik a levegőt. Ténylegesen sajnos nem ismerték a kórokozó ellenszerét. Teljes volt a tehetetlenség. Sőt, a középkorban több szekta is erre építette működését, mert hittek abban, hogy a betegség isten büntetése az emberi gonoszság és bűn miatt!
Maga a pestis viszont nemcsak megölte az embereket, de el is űzte lakhelyükről. Óriási népmozgás vette kezdetét délről észak felé. Aki tehette, menekült a meleg vagy forró tájakról, vidékekről.
Még a XVII. században is tömegesen szedte áldozatait a pestis, köztük Tiziano és Giorgione is ettől lelte halálát. De Oroszországban is ezrek pusztultak el a betegség következtében. A védekezés csak az 1600-as években vált intenzívvé, amikor bevezették a karantént. Igazából azt is állíthatjuk, hogy a pestisnek köszönhetjük a modern közegészségügy megszületését.
A vérbaj vagy francia betegség
Más néven szifilisz, amely a XVI. század legpusztítóbb „járványa” volt. VIII. Károly francia király katonáival bevette Nápolyt, és útjára indította e betegséget, hiszen győzelemtől ittas katonák ünnepeltek, ittak és ittak, majd a környék asszonyait ölelték. Az erőszak őrjítő rettegést eredményezett, de a hős férfiak még a zárdákat is megostromolták vágyaik kielégítése érdekében.
Maga a király is szifiliszben halt meg. De akár VIII. Henriket is említhetnénk, aki az átlagosnál is jobban szerette a nőket.
Honnan érkezett a vérbaj?
Vannak, akik állítják, hogy már az egyiptomi múmiák csontjain is látszik a vérbaj nyoma. Legvalószínűbb azonban, hogy Kolumbusz Kristóf útjai során hozta be Amerikából Európába. Sajnálatosan hazánkban is megjelent a szifilisz a XV. században, ebben az esetben tehát nem maradtunk le Európától.
A szifilisz gyógyítása is hosszú utat járt be
Igazából az orvosok is féltek és inkább kezdetben elkerülték a beteget. De az 1500-as évek elején voltak olyan doktorok, akik a pneumatika módszerére alapozva kiszívták a sebet. Hittek abban, hogy így eltávolíthatják a „romlott spirituszt”. Majd jöttek a gyógynövények, és a hathatós megoldás a XX. században. Erich Hoffmann bőrgyógyász kutatásának köszönhetően ismerte fel a kórokozót.
Malária: a mocsárból jött betegség
Ennek a betegségnek az esetében szintén egy rendkívül fertőző kórokozóról beszélhetünk. Igazából a rossz levegőnek köszönhető, legalább is ezt vallották Panama környékén, ahol a mocsár és az abból párolgó nedves levegő az egészségre rendkívül ártalmas volt. S ha az arányokat vizsgáljuk itt, azok nagyon ijesztőek: 1000 munkásra jutott 821 megbetegedés, még az 1900-as évek kezdetén is.
Jellemzője a maláriának, hogy csak meleg éghajlati viszonyok között fordul elő, például a mediterrán vidékeken.
Aki megkapta, rettentő magas láztól, hidegleléstől szenvedett. Ez a roham 1-2 naponta visszatért, teljes kimerülést okozva. Úgy 10-12 roham után akár gyógyulás is bekövetkezhetett, de azonnali halállal is járhatott a kór.
A betegség kiváltója, terjesztője egy szúnyog volt, amelynek csípésekor a nyálával került a véráramba a fertőző vérplazma összetevő. A szúnyogokról pedig tudjuk, hogy leginkább vizes, mocsaras területeken élnek és szaporodnak. Így ellenszerük is ebben keresendő, hiszen az ilyen környezet megszüntetésével a szúnyogok irtása, pusztulása is együtt jár.
A maláriát már a XVI. századtól tudták kininnel gyógyítani (kínafakéreg). A szert Peruból hozták Európába, hiszen ott már több évszázada használták lázcsillapításra. Arról, hogy konkrétan mi a kórokozó, csak Alphonse Laveran francia katonaorvos mikroszkópos vizsgálatainak köszönhetően derült fény 1881-ben. Ma már ezen szúnyogokat is képesek meddővé tenni a DDT-vel.
A kolera is a járványok között volt
Egyre előbbre haladva az időben megállapíthatjuk, hogy a XIX. század nagy járványa a kolera volt. Bengália, Kína, vagy akár Mekka területéről hordozták be Európába a kórokozóját. Legvalószínűbb, hogy az ezeken a területeken élő népek ugyanabban a vízben mostak, mosakodtak és végezték különböző teendőiket is, amelyet egyébként ivásra és főzésre is használtak. Ezen vizekben hemzsegtek a kolera bacilusai.
A pálcika alakú vibriók csak lassan jutottak el Európába, mert a közlekedés rendkívül fejletlen volt, a bacilus pedig mindössze egy hétig volt életképes. 1830-tól viszont ezeknek a kórokozóknak már semmi nem szab gátat. Leginkább a széklet fertőzte meg az embereket, de a piszok alapjában véve is mindenképpen segítette a fertőzés elterjedését.
A betegség tünetei közül a legerőteljesebb a megállíthatatlan hasmenés volt, ami teljesen legyengítette a szervezetet. A beteg kiszáradt, kihűlt, elkékült, nehezen vette a levegőt és görcsöktől szenvedett. Leggyakrabban a fertőzöttek már a második napon elhaláloztak. 1892 és 1912 között a kolera áldozatainak száma elérte a hét milliót a világon! A Gangesz deltájából indult ki ekkor a fertőzés, ott volt a gócpont.
Az asztalos szakma fellendülését hozta a sok járvány és vele együtt a sok halott. Még ha morbid is a megállapítás, de a sok koporsó elkészítéséhez szakértelemre volt szükség. Ez a történelem!
Magyarországon 1831-32-ben félmillió ember betegedett meg, és fele részben meg is halt. A kétségbeesés zendülést is szított, amivel szemben a hatóságok tehetetlenek voltak. Tőlünk északra a pokol még nagyobb károkat okozott, hiszen a felbőszült tömeg legyilkolta az orvosokat fájdalmában. Bizmutot használtak, de az adagolás helytelen volt, és többen ettől kerültek a temetőkbe. A káosz teljesen elhatalmasodott. 1883-ban a kórokozót Robert Koch találta meg, és ekkor végre megkezdődhetett a gyógyítás!
Tóth Vásárhelyi Éva
Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva >>
