Rengeteg szülő azért ragad egy boldogtalan párkapcsolatban, mert fél, hogy milyen lehetne a válás hatása a gyermekre. A felmérések azonban azt mutatják, hogy a gyerekek számára sokkal több negatív következménnyel járhat, ha nap mint nap ki vannak téve egy diszfunkcionális házasságból származó feszültségnek és veszekedéseknek. A boldogtalan házasság jelei miatt keletkezett negatív környezet többféleképpen is torzíthatja a gyerekek személyiségét.
Elveszítik az otthon biztonságát
Ahogy számunkra, úgy a gyerekek számára is a biztonságot jelenti az otthon. Ez az a hely, ahol önmagunk lehetünk, megnyílhatunk és pihenhetünk. Azonban, ha a gyerekek állandó negativitást tapasztalnak, az otthon elveszíti ezt a “védelmi” funkcióját és csak egy újabb hely lesz, ahol feszültséget tapasztalnak. Éppen ezen okból kifolyólag próbálják a szülők elfojtani a veszekedéseket, hogy a gyerek ne sérüljön – de nem is tudják, hogy ezzel is épp akkora gondot okozhatnak! Ha ugyanis a gyerek azt látja, hogy szülei visszatartják érzéseiket otthon és állandóan feszengenek, úgy ők is eltanulhatják ezt a magatartásmódot.
Kialakulhat bennük az intimitástól való félelem
Talán anélkül, hogy észrevennék, de a gyerekek traumaként élik meg azt, hogy szüleik boldogtalan házasságát szemlélik. Ha a szülők távolságtartóan viselkednek egymással, az a gyerekek számára azt a tanulságot hordozza, hogy ilyen módon lehet elkerülni, hogy fájdalmat okozzanak nekik. Miután számukra a szüleik jelentik az elsődleges példát, egy diszfunkcionális kapcsolatot szemlélve maguk is hasonló mintákat sajátíthatnak el. Az intimitás hiánya tehát beépül a gyerekbe, és felnőtt korában kötődési nehézségekhez vezethet saját kapcsolataiban.
Sérülhet az önértékelésük
“A gyerekek szivacsként szívják magukba a negativitást és magukévá teszik ezeket a sémákat” – mondja Terry Gaspard pszichológus. Egy tartósan boldogtalan házasság jelei nem elkendőzhetőek és komoly kihatással lehetnek a gyerek önértékelésére, valamint bizalmi problémákat is okozhatnak.
A válások terén az egyik leggyakrabban felmerülő probléma, hogy a gyerekek úgy érzik, az ő hibájuk szüleik sikertelen házassága. Hosszú távon azonban, ha a válás során és után a szülők tisztelettel és szeretettel tudnak lenni egymás felé, még mindig kisebb sebet ejtenek a gyerekek személyiségén, mintha egész gyermekkorukban negatív környezetben élnének és szüleik feszültséggel teli házasságát látnák.
Az eredeti cikk és a kiemelt kép forrása itt és itt.