„Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond, számtalanszor hallottuk már. Mindenkinek vannak erről elméletei” – írja levelében olvasónk, Ildikó, aki néhány gondolatát már múlt héten is megosztotta velünk. Most arról ír, hogy 50 fölött már elérkezett az idő a lassításra.
„Amíg kisgyerekes szülők vagyunk, a napi peluscsere, etetés, átöltöztetés és altatás rutin tölti ki a napjainkat. Aztán az óvoda következik, csínytevések, betegségek, amelyeken jobb akkor átesni, éjszakába nyúló lázcsillapítások. Majd utána jön a hosszú iskoláskor, mely sokszor egészen az egyetemi évekig tart.
A gyereknevelés jó lépések és hibalehetőségek sorozata
A középiskoláig még van annyi lehetősége a szülőnek, hogy „beleszólhat” csemetéje életébe, viselkedésébe, barátok megválogatásába, hova, kivel és merre is jár a gyerek. Engedélyek és tiltások még lehetségesek. Ezután azonban fokozatosan érezhetjük, „kifolyik” kezünkből az irányítás. Lassan önállósodik az utódunk, persze neeem 18 évesen lesz „nagykorú”!
Korántsem, ez csak egy számbeli határ, ami még nagyon „zöld” észjárást takar. Hisz felelősségérzete nincs, önállósága legtöbb esetben nincs, akaratossága, aaaz viszont van! Az igazi nagykorúság csak később következik be, amikor anyagilag is a saját lábára tud állni, és érzi a kötelességek súlyát.
De addig is a testi távolodás napról napra érezteti hatását. Imponáló, ha túlfeszítheti a határokat, sikerélmény, ha azt érezheti, nem irányítja már senki, lehet saját véleménye, szabad lépései, maga tervezte programjai, amibe a szülőnek egyre kevesebb betekintése és beleszólása van. Ilyenkor, ha eddig jól végeztük szülői teendőinket, akkor nyugodtabbak lehetünk. Nem teljesen nyugodtak, mert egy szülő sosem lesz az. Ha „eltoltunk” dolgokat, még nagyobb problémák jöhetnek elő, persze nem kell, hogy ez törvényszerű legyen. Kis- és nagy gondok korszakválasztó időszaka ez.
Egy szülőben mindig ott motoszkál a megválaszolatlan kérdés: jól csinálom, jól csináltam? Hisz gyerekneveléshez nincs írott szabály. Öntörvényű az egész. A gyereknevelés ezért nagy felelősség, jó lépések és hibalehetőségek sorozata. De megéri! A gyereknevelés szépsége, nehézsége, sok esetben és helyzetben a szülői tehetetlenség érzése mind hozzátartozik, azt is mondhatnánk, kiegészítik egymást.
Amikor kirepül a fészekből a gyerek
Körülbelül 45-50 évesen fejeződik be az „aktív” szülői szerep. Amikor a gyerek elkezdi tervezgetni, rendezgetni, élni saját életét. Ekkor egy új helyzet áll elő. Megváltoznak a körülmények. Jó lenne ezt a folyamatot elodázni, de sajnos ez is az életciklus velejárója. Krízishelyzet? Igen! Hisz felüti fejét egy új érzés, a hiányérzet.
Sokan nem is tudjuk, mihez kezdjünk magunkkal, időnkkel, egymással. Megszűnik egy bejáródott, évekig tartó, berögződött szituáció, gyakorlat, aktivitás. Segítenénk még, de az már „kotnyeleskedés” lenne, tanácsot adnánk, de jobb, ha ő tapasztal meg dolgokat. Ezt sokszor tudtunkra is adja. Nem kell, hogy mi irányítsunk tovább, hagyni kell a dolgokat. Összekuszált érzéseinkhez párosul még egy nagy adag „fölöslegessé válás” érzés is. Tudni kell ezt „lenyelni”, alkalmazkodni hozzá, nem túlnyüzsögni a helyzetet, ami nehéz, és gyakran sok időnek kell elmúlnia, hogy elfogadjuk és normálisan álljunk hozzá. A szülő mindig szülő marad, még ha már nem is áll ott lépten-nyomon gyereke oldalán. Közhelyes mondat, de ezt is meg kell tanulni, el kell tudni fogadni.
Több a hely, a tér, az idő
Rengeteg idő szabadul fel azzal, hogy már nem a gyereknevelés áll életünk középpontjában. Sok minden egyéb sem kötődik időhöz: például a bevásárlás, amit jóval rövidebb idő alatt bonyolíthatunk le. A családi program összehangolása, szervezése is kevesebb energiát igényel, ezzel is időmilliomosokká válunk.
50 fölött tulajdonképpen lassíthatunk!
Több idő jut önmagunkra, párunkra, szabadidőre, olvasásra, beszélgetésre vagy bármi egyébre, ami örömet okoz. Természetesen ez az átmenet sem zökkenőmentes, hisz az addigi rohanós időbeosztást nem olyan egyszerű megváltoztatni. Nekünk magunknak kell lassítani, tudni kell kényelmessé tenni, és „tartalmasan” kitölteni felszabadult időnket. Újratanulás, új időbeosztás – hát igen. Nyugodtabban járhatunk kávézgatni, vagy csak egyszerűen sétálni, sportolni vagy akár jókat alhatunk. Új célokat tudunk beépíteni életünkbe. Valami újat tanulni, amire eddig nem jutott idő. És itt van még, ami igazán gazdag és változatos lehetőségeket nyújt, az utazás. Ismerjünk meg új helyeket, embereket! Ha tehetjük, tegyük azt minél gyakrabban!
Sok esetben még a párkapcsolatot is át kell értékelni, mert ott is hiányosságok léphetnek fel. Nincs a gyerek, nincs téma. Elfelejtettünk beszélgetni. Ráadásul a mindent betöltő mobiltelefon erre még rá is játszik. Kitölti napjainkat, de hol vannak a valós emberi kapcsolatok? A virtualitásban nem ápolhatunk normális viszonyokat. Tehát változni kell, örömet kell tudnunk kialakítani saját magunk számára. Ha olyan a helyzet, akár egy új kapcsolat is „bepottyanhat”, ami szintén új kihívások elé állíthatja az embert. Megismerni, elfogadni valakit. Ebben a korban? Kérdeznék sokan. Na és?! Milyen ez a kor, miért ne lehetne? Próbáljunk élvezni mindent, ami kellemes. Legyen az társaság, egy jó bor ínyenc sajt-szőlő kompozícióval, utazás, könyv. Lehetne még sorolni.”
Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva >>
