Nem kellenek százezrek a tartalmas utazáshoz, ingyenes programok közül akárhol válogathatunk. A berlini látnivalók tökéletes úti célt szolgáltatnak azoknak is, akiknek szűkösebb a költségvetése.
Szállást már éjszakánként három-négyezer forinttól találhatunk, és ha időben kezdjük szervezni utunkat, a repülőjegyre sem kell sokat áldoznunk. A Ryanairnél nyolcezer forintból megúszhatjuk a retúrjegyvásárlást. Egy kis spórolással tehát egyszerűen felfedezhető az ingyenes kultúrprogramok paradicsoma, főleg, ha a következő berlini látnivalók is felkerülnek a programlistádra!

Reichstag
„Ég, mint a Reichstag” – halljuk sokszor a mondást. Szomorú esemény vezetett a hasonlathoz, ugyanis a Német Birodalom parlamentjét 1933-ban egy holland kommunista teljesen lángba borította. Szerencsére Norman Foster terveinek köszönhetően később újjáépítették, így ma ismét büszke székhelye a német törvényhozásnak. A lélegzetelállító üvegkupola ingyen látogatható, de a belépés előzetes regisztrációhoz kötött. Ezen a linken lehet feliratkozni.

100-as busz
Már szinte minden nagyvárosban alkalmunk nyílik befizetni különböző városnéző buszos utakra. Az árak azonban olykor nagyon borsosak. Nincs ez másképp Berlinben sem, ott is dübörög a turizmus, igyekeznek is hasznot húzni ebből a szervezett túrák. Ne fizess be ezek egyikére sem, inkább bérleteddel vagy egy menetjeggyel pattanj fel a 100-as járatra! A legfontosabb látnivalókat sorra érinti a busz, ráadásul két emeletének köszönhetően ülőhelyed is garantált.

East Side Gallery
A berlini látnivalók talán leghíresebbje az East Side Gallery. A körülbelül másfél kilométeres falszakasz, ahol művészet és történelem egyszerre elevenedik meg a látogatók előtt, teljesen ingyenes. Berlin keleti és nyugati részét 1961 és 1989 között egy hatalmas betonfal választotta el egymástól. A fal egyes részeit emlékhelyként hagyták meg. A rendhagyó szabadtéri galériába 1990-ben érkeztek a világ minden tájáról művészek, hogy festményeikkel tiszteljék meg a fal ominózus ledöntését.

Holokauszt-emlékmű
2711 különböző magasságú betontömb helyezkedik el hullámzó talajon a Potzdamer Platz közelében. Közöttük sétálva az ember nyomottnak, elveszettnek érezheti magát. Valószínűleg épp ezt a hatást szerette volna elérni Peter Eisenman és Buro Happold a tervezés során, hiszen a meggyilkolt európai zsidók tiszteletére építették meg az emlékhelyet.

Bolhapiacok
Hogyan lehetne ingyen valami, ahol vásárolni kell? Ambivalens érzéseid részben indokoltak, de csak rajtad múlik, hogy mennyi pénzt költesz el a bazári forgatagban. Az antik kincsek között barangolva ingyen múzeumlátogatás részese lehetsz, nem kötelező költekezned. Berlinben hétvégenként több helyre is kipakolnak az árusok, hogy apró kincsek ezreit kínálják fel a kíváncsiskodóknak. Mindegy, hogy a ruhákért, a konyhai eszközökért, vagy a könyvekért vagy-e oda, itt garantáltan megtalálod a neked való standot. Ezen a linken kiválaszthatod a számodra legmegfelelőbb bolhapiacot.
Mihályi Fruzsina